Aszfaltot kap a Deák Ferenc utca
2018
aug. 2

Aszfaltot kap a Deák Ferenc utca

Teljes hosszában burkolatot kap a Deák Ferenc utca: összesen 960 méter hosszan, négy méter szélességben, alappal, szegélykővel építik ki a szilárd burkolatot. A Madách Imre utca elejét is leaszfaltozzák, így a Miklós, illetve Gellért utca már aszfaltúton lesz megközelíthető. A beruházás egy 2017-es belügyminisztériumi célzott támogatásból valósul meg.

Tovább...
Aszfaltozás a Trencséni utcában
2018
júl. 13

Aszfaltozás a Trencséni utcában

Érd még 2017-ben nyert el egy 800 millió forint keretösszegű címzett támogatást, amelyből mintegy 80 millió forint fordítható a lakóutak felújítására. A héten a Trencséni utca 300 méteres szakasza újulhatott meg e forrásból, a Hargitai és Füzérvári utcák között.

Tovább...
Teljes hosszában aszfaltot kapott a Törcsvári utca
2018
jún. 25

Teljes hosszában aszfaltot kapott a Törcsvári utca

A lejtős Törcsvári utcában rendszeresen problémát okozott a lezúduló csapadék. Nem véletlen tehát, hogy Fülöp Sándorné, a választókerület Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselője a képviselői keretét ennek az utcának az aszfaltozására fordította – méghozzá nem először, hiszen az utca burkolása három ütemben történt.

Tovább...
Hamarosan elkészül a Fürdő utca
2018
máj. 23

Hamarosan elkészül a Fürdő utca

Befejezéséhez közeledik a Fürdő utca felújítása. A területen komoly csapadékvíz-elvezetési munkálatok zajlanak, ezek egyik eleme az utca aszfaltozása. A kivitelezés a vezetékkiváltások körüli nehézségek miatt a vártnál tovább tartott, de hamarosan befejeződik. Nemcsak az utca kap aszfaltot – és járdát –, hanem egy parkoló is kiépül, és a területet is rendezik – tudtuk meg Kopor Tihamér önkormányzati képviselőtől.

Tovább...
Vízelvezetés és új aszfalt az Orgona utcában
2018
ápr. 18

Vízelvezetés és új aszfalt az Orgona utcában

A vízelvezetési program keretében új aszfaltot kap az Orgona utca. Nemcsak a vízelvezetés, valamint a burkolat, hanem a kocsibeállók is megújulnak ebben az érdligeti utcában – mondta a helyszínen Kopor Tihamér önkormányzati képviselő, akitől megtudtuk azt is: a Fürdő utcában is folytatódnak a korábban megkezdett munkálatok.

Tovább...
Útjavítások, útépítések indulnak hamarosan
2018
jan. 18

Útjavítások, útépítések indulnak hamarosan

Idén már február végétől megkezdődhet a földes mellékutcák javítása, mivel a szilárd burkolattal nem rendelkező utakat nagyon megviselte a csapadékos, hideg időjárás. A javítások mellett az építkezésekre is fókuszál a város: több aszfaltút is megújul az idén, és folytatódik a vízelvezetési program is. 2018-ban megkezdődik a csomópontok tervezése is.

Tovább...
Aszfaltot kapott a Tekercselő utca
2017
júl. 24

Aszfaltot kapott a Tekercselő utca

Felső-Parkvárosban a murvás Tekercselő utca az esőzések következtében olyan állapotba került, hogy alig lehetett járni rajta a gödrök és a kátyúk miatt. Sürgősen cselekedni kellett, ugyanis számos lakossági panasz is érkezett a kialakult állapotok miatt.

Tovább...
Aszfaltoztak a Selmeci utcában
2017
júl. 12

Aszfaltoztak a Selmeci utcában

A Selmeci utca újabb 500 méteres szakasza kapott aszfaltburkolatot a a napokban. Tavaly a Daróci utca alatti részt aszfaltozták le, idén pedig a Daróci és a Somogyvári utcák közötti szakaszt, az ötmillió forintos képviselői keretből.

Tovább...
Aszfaltozások városszerte
2016
szept. 20

Aszfaltozások városszerte

Egy kilométeres útszakasz kapott aszfaltot múlt héten Tusculanumban. A László tér környékén egyéb fejlesztések is várhatók: a Szent István-híd, azaz a székesfehérvári vasútvonalakon átívelő felüljáró tervei már elkészültek, 2017-2018-ban megépülhet a létesítmény.

Tovább...
Aszfaltozás a Cecília és Csilla utcákban
2016
szept. 16

Aszfaltozás a Cecília és Csilla utcákban

A Cecília és a Csilla utcákban aszfaltozás történt a héten. A szilárd útburkolat mellett vízelvezető és szikkasztóárok is épült a területen, amely most már hatékony megoldást jelent a felszíni víz okozta problémákra.

Tovább...