“Minden út összefut végül egyetlen közös célban”
2018
nov. 24

“Minden út összefut végül egyetlen közös célban”

Az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium ötvenöt végzős diákjának a ruhájára került fel pénteken este a szalag az ÉRD Arénában megtartott szalagavató ünnepségen. "A kis szalag a gárdonyis jelvényen a külvilág felé lehet a felnőtté válás jele, de ti tudjátok, hogy ez ennél több: benne vagytok ti magatok is, a Gárdonyiban eltöltött négy év minden szépségével és nehézségével együtt", mondta el köszöntő beszédében Vásárhelyi Pálné igazgatóhelyettes a végzősöknek.

Tovább...
Osztályfőnöki órák újragondolva és a tanulás tanítása
2018
nov. 23

Osztályfőnöki órák újragondolva és a tanulás tanítása

Az átmenetek pedagógiája volt annak az Őszi Pedagógiai Napoknak a kiemelt témája, amit a Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ november 19–23. között szervezett meg, és amihez, idén immár második alkalommal, az Oktatási Hivatal bázis intézményeként a Vörösmarty Mihály Gimnázium is csatlakozott előadásokkal.

Tovább...
Érdi Fidesz: a családok nem számíthatnak a baloldalra
2018
nov. 23

Érdi Fidesz: a családok nem számíthatnak a baloldalra

Az érdi családok nem számíthatnak az érdi baloldalra, mert ők inkább adnának támogatást a migránsoknak, minthogy az itthoni családokat támogassák a közös pénzből – jelentette ki Simó Károly, az Érdi Fidesz szóvivője péntek délelőtti sajtótájékoztatóján, amelyen a családvédelmi konzultációs kérdőívről, a jövő évi EP-választásokról, és a bérek emelkedéséről beszélt.

Tovább...
Adománygyűjtés, karácsonyra
2018
nov. 23

Adománygyűjtés, karácsonyra

Karácsonyi adománygyűjtést szervez péntektől vasárnapig a Magyar Élelmiszerbank. November 23-án, 24-én és 25-én várják a lakosság élelmiszer-adományait országszerte közel 120 település több mint 200 helyszínen. Érden a Tesco és az Aldi áruházban gyűjtenek ezen a hétvégén az önkéntesek.

Tovább...
40 milliárdra pályázhatnak vállalkozó szellemű fiatalok, álláskeresők
2018
nov. 22

40 milliárdra pályázhatnak vállalkozó szellemű fiatalok, álláskeresők

Mintegy negyvenmilliárd forintra pályázhatnak a 30 év alatti fiatalok és a 30 év feletti álláskeresők, amivel fejenként 4,5 millió forint támogatást kaphatnak új vállalkozásuk elindításra - mondta Bodó Sándor sajtótájékoztatón, Budapesten.

Tovább...
Marcipán és kerékcsere
2018
nov. 22

Marcipán és kerékcsere

Idén is megtelt érdeklődőkkel az ÉSZC Kós Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tornaterme az intézmény nyílt napján. A végzős általános iskolások és szüleik nemcsak a felvételi követelményekről és az induló szakokról kaptak tájékoztatást, hanem bekukkanthattak a tanműhelyekbe, tanórákba is, és találkozhattak, beszélgethettek az intézmény diákjaival, tanáraival is.

Tovább...
Lombhullás idején
2018
nov. 20

Lombhullás idején

A hosszú, meleg ősz után hirtelen beköszöntött eső és fagy meghozza a telet: a fák, bokrok hirtelen ledobják maradék leveleiket a napokban. Bár ebben a hűvös, esős időben kevesen merészkednek ki a kertbe, jövő péntekig még szabad elégetni az összegyűjtött avart, kerti hulladékot. Aki a környezetbarát megoldás mellett dönt, elvitetheti a zöldjárattal, vagy – ha az már elment az utcájában – díjmentesen le is adhatja a Sas utcában a zsákolt avart.

Tovább...
Érdi festő Európa második legjobb szakembere
2018
nov. 22

Érdi festő Európa második legjobb szakembere

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szeptember végén rendezte meg a szakmák Európa-bajnokságát, az EuroSkillst Budapesten. A megmérettetésen 28 ország összesen 525 versenyzője mérte össze 37 szakmában a tudását. A Kós Károly egykori diákja, a huszonkét esztendős érdi Cseke Szabolcs a dobogó 2. fokára állhatott a festő és díszítőfestő szakmában.

Tovább...
Lakossági támogatás a Batthyány 2028 programnak
2018
nov. 21

Lakossági támogatás a Batthyány 2028 programnak

Az érdiek többsége egyetért a város fejlesztési irányvonalával, és támogatja a Batthyány 2028 programot – mondta szerdai sajtótájékoztatóján T. Mészáros András polgármester, aki két közvélemény-kutatás eredményét ismertette. Az egyiket a Forsense intézet készítette, a másik pedig az önkormányzat által közzétett online konzultációs kérdőív volt, ami a Batthyány 2028 program célkitűzéseivel kapcsolatban kérte a lakosság véleményét.

Tovább...
December 1-jén és 15-én zárva lesz a szakrendelő
2018
nov. 21

December 1-jén és 15-én zárva lesz a szakrendelő

A Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény 2018. december 1-én és december 15-én zárva tart.

Tovább...