Továbbjutás a Magyar Kupában!
Bejutott a legjobb négy (hat) közé a női kézilabda Magyar Kupában az ÉRD, amely hazai környezetben simán verte a DVSC-TVP-t. Szabó Edina együttese a sorozat előző kiírásában épp Debrecenben búcsúzott a negyeddöntőben, így nem jutott be a négyes fináléba, így volt miért visszavágni a hajdúsági együttesnek, amelynek irányítását az elmúlt hetekben vette át Tone Tiseljtől Vida Gergő.
Tovább...Ilyen az önzetlen segítség!
Egy érdi vállalkozó négyszáz adag csirkepörköltet főzött vasárnap a rászorulóknak, amit a Szociális Gondozó Központ szokásos vasárnapi ételosztásán kóstolhattak meg a nehéz helyzetben élők az Érdligeti játszótér mellett található húsboltnál.
Tovább...Győztes nyitás Szolnokon!
Első felkészülési mérkőzésén a Merkantil Bank Liga NB II-ben szereplő Szolnoki MÁV FC ellen 3–0-s sikert aratott idegenben az Érdi VSE NB III-as csapata. A martfűi edzőtábor utolsó előtti napján játszotta első felkészülési mérkőzését az Érdi VSE.
Tovább...Programok a magyar kultúra napja alkalmából
A magyar kultúra napja alkalmából Érden a Szepes Gyula Művelődési Központba ünnepi műsor keretében adják át a Bella István-díjat és a Csuka Zoltán-díjat. Az ünnepi műsorban a résztvevők versösszeállítást hallhatnak Arany János, Ady Endre, Tóth Árpád, Rab Zsuzsa és Buda Ferenc műveiből.
Tovább...Fiatalkorú táskatolvajt fogtak
Táskalopással gyanúsítanak egy székesfehérvári fiatalt, aki a táskában talált bankkártyáról pénzt is felvett.
Tovább...Itt a bölcsődék nyári nyitva tartási rendje
A Szociális és Egészségügyi Bizottság – az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelet 3. mellékletének 1.6 pontjában foglalt hatáskörében eljárva – az Önkormányzat fenntartásában működő bölcsődék nyári nyitva tartási rendjét az alábbiak szerint hagyja jóvá.
Tovább...Gyertyagyújtással emlékeztek a fiatalok
A 2017. január 20-án történt veronai autóbusz-baleset áldozataira emlékeztek ma Érd három középiskolájában. A Gárdonyi és a Vörösmarty gimnázium, valamint a Kós szakképző iskola diákjai gyertyagyújtással, főhajtással, egy perces néma csenddel tisztelegtek a fővárosi Szinyei Merse Pál gimnázium diákjai, tanárai, illetve a hozzátartozók előtt, akik a franciaországi sítáborból nem térhettek haza.
Tovább...Ismét ingyen lehet szakmákat tanulni Érden
Az Érdi Szakképzési Centrum tagintézményeiben, köztük a Kós Károly Szakgimnáziumban február elsején indulnak a felnőtteknek szóló képzések. Az alsó korhatár 16 év, a jelentkezési határidő: január 26-a, vagyis jövő péntek. Mészáros Balázs, az Érdi Szakképzési Centrum szakképzési és felnőttképzési referense az Érd FM 101,3-nak elmondta: egyre népszerűbb ez a képzési forma.
Tovább...Revánsot kell venni!
Először lép pályára hazai környezetben a 2018-as esztendőben az ÉRD női kézilabda csapata, amely január 20-án, 18 órakor a DVSC-TVP-t fogadja az ÉRD Arénában. De nem csak az érdiek vehetnek revánsot, hiszen a két együttes legutóbb a K&H női kézilabda liga 2017/2018-as kiírásának hatodik fordulójában találkozott október végén.
Tovább...Mozgalmas sporthétvége elé nézünk!
Nyolc sportágban is megméretik magukat az érdiek! Lesz labdarúgás, kézilabda, tollaslabda, úszás, floorball, röplabda, kosárlabda és sakk!
Tovább...