Öt év alatt 300 km lakóút épülhet
2018
ápr. 5

Öt év alatt 300 km lakóút épülhet

A fideszes

Ősszel megnyit az új óvoda Felső-Parkvárosban
2018
ápr. 5

Ősszel megnyit az új óvoda Felső-Parkvárosban

Szeptemberben megnyitja kapuit az új óvoda Felső-Parkvárosban. A zöldmezős beruházással megépült intézményben nyolcvan gyermek kap elhelyezést ősztől. T. Mészáros András bejelentette, hogy csütörtök délelőtt bejárták a helyszínt és már csak az utolsó simításokat végzik a szakemberek.

Tovább...
Már az idén 6 milliárd forintot remél a városvezetés a lakóutak rendbetételére
2018
ápr. 4

Már az idén 6 milliárd forintot remél a városvezetés a lakóutak rendbetételére

A megyei jogú városok fejlesztéséért felelős miniszter látogatásakor bejelentett 60 milliárdos program első félévre eső részletére számítanak állami forrásból, hogy ne csak a tervezési munka, hanem a tényleges útépítés is megkezdődhessen ebben az évben – minderről T. Mészáros András polgármester beszélt az Érd TV Fogadóóra című műsorában.

Tovább...
T. Mészáros: semmibe vették közös gyászunkat
2018
márc. 23

T. Mészáros: semmibe vették közös gyászunkat

A képviselő-testület ülésén tegnap olyan méltatlan és felháborító események történtek, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni – írja facebook-oldalán közleményében T. Mészáros András.

Tovább...
Teljesen megújul az érdi rendelőintézet
2018
márc. 23

Teljesen megújul az érdi rendelőintézet

Folytatódik a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény fejlesztése Érden. A Modern Városok Programból megvalósuló felújításra mintegy 900 millió forint áll rendelkezésre. Az építkezés március 26-án kezdődik és várhatóan decemberre fejeződik be. Az Alsó utca épületszárnyból emiatt elköltöztették a házi gyermekorvosokat és védőnőket, a többi szakrendelés a házon belül költözik.

Tovább...
Szeptemberben két új óvoda nyílik Érden
2018
feb. 21

Szeptemberben két új óvoda nyílik Érden

A Modern Városok Programban a pénzügyi források mintegy egyharmada út- és vízgazdálkodásra, egyharmada oktatási-nevelési, egészségügyi és szociális intézményekre, egyharmada a helyi gazdaság fejlesztésére és munkahelyek teremtésére jut. Ez a három fő irány, ami a Batthyány 2020 Program célkitűzései alapján megvalósul - húzta alá T. Mészáros András polgármester szerdai sajtótájékoztatóján.

Tovább...
Nagyobb rálátást kapott a közgyűlés a város cégeinek pénzügyeire
2018
jan. 26

Nagyobb rálátást kapott a közgyűlés a város cégeinek pénzügyeire

Idén először tartott ülést Érd Megyei Jogú Város közgyűlése, ami 15 napirendi pontot tárgyalt. Az ülésen többek között módosították az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok alapító okiratait, aminek értelmében a cégek pénzügyi kiadásait szabályozta a képviselő-testület. A jövőben 25 millió forintos értékhatárig dönthet az ügyvezető, 25 és 50 millió forint között a polgármester jóváhagyása szükséges, 50 millió forint felett pedig a közgyűlés, mint tulajdonos dönt a leendő szerződésekről és kötelezettségvállalásokról.

Tovább...
Érd közgyűlése elutasítja a Soros-tervet
2018
jan. 25

Érd közgyűlése elutasítja a Soros-tervet

Érd Megyei Jogú Város közgyűlése elutasítja a Soros-tervet és azt a törekvést, hogy bevándorlóországgá változtassák Magyarországot. Az elfogadott határozat szerint Érd elutasítja, hogy a magyar parlamentet és a kormányt megkerülve, a magyar emberek akaratával szemben hazánkban is megszervezzék a bevándorlást. A döntést közel másfél órás vita előzte meg. Hárman - Csőzik László, Szűcs Gábor, Csornainé Romhányi Judit – a voksolásnál kikapcsolta a szavazógépet, Havasi Márta nemmel szavazott. A Fidesz-KDNP képviselői, valamint Pulai Edina, a Jobbik képviselője támogatta az előterjesztést.

Tovább...
Akciótervet dolgoznak ki a szemetelők ellen
2018
jan. 17

Akciótervet dolgoznak ki a szemetelők ellen

Hivatalossá vált, hogy Aradszki András jelenlegi országgyűlési képviselőt indítja a FIDESZ-KDNP a Pest megyei 1. számú választókörzetben az áprilisi parlamenti választáson - jelentette be T. Mészáros András polgármester sajtótájékoztatóján. A városvezető azt mondta, hogy Aradszki András személye garancia arra, hogy az érdi fejlesztések folytatódjanak, ha megválasztják őt, mivel jól látszik, hogy az elmúlt négy évben soha nem látott fejlesztési pénzt kapott a város.

Tovább...
Érd az egyik legjobban fejlődő város
2018
jan. 10

Érd az egyik legjobban fejlődő város

Külön kiemeli Érdet, mint jól fejlődő várost az index.hu-n megjelent írás, amelyben az 50 ezer főnél népesebb településeket vizsgálták statisztikailag (Budapest kivételével), s melyben olyan kategóriákat próbáltak keresni a KSH számai között, amik nagyjából megmutatják, mi történt egy várossal az elmúlt 10-12 évben, s amely alapján megállapítható, hogy az adott település jó, avagy rossz irányban fejlődött.

Tovább...