Egy közösségépítő egyéniség
2018
márc. 3

Egy közösségépítő egyéniség

Kedves, mosolygós tizenéves lány, ugyanakkor céltudatos, irányító alkat, aki nagyon szeret szervezni, szerepelni – nem is csoda, hogy gyerekkorában színésznek készült. Tanul, sportol, önkénteskedik, emellett irányítja az Érdi Ifjúsági Önkormányzatot, és saját bevallása szerint még a családra, a barátokra is marad ideje. Fodor Enikő diákpolgármesterrel beszélgettünk.

Tovább...
Újabb kilenc diák sportolhat az IFÖ jóvoltából
2018
feb. 15

Újabb kilenc diák sportolhat az IFÖ jóvoltából

Megvannak a februári nyertesek. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén már 1018 diák jelentkezett az Érdi Ifjúsági Önkormányzat és az Érd Aréna által közösen decemberben meghirdetett úszóbérlet akcióra, aminek a lényege, hogy a következő kilenc hónapban minden iskolából kisorsolnak egy-egy diákot, aki kísérőjével 10 alkalmas úszóbérletet kap.

Tovább...
Ki a jó? A diákpolgármester (is)!
2018
feb. 13

Ki a jó? A diákpolgármester (is)!

Második alkalommal adták át hétfőn a 2016-ban létrehozott Kovács István Alapítvány ösztöndíjait, amely azt a célt szolgálja, hogy támogassa az Érd általános és középiskoláiban tanuló, kiemelkedő tanulmányi, sport-, művészeti és közösségi munkát végző diákokat, és hozzájáruljon a kajak-kenu sport ifjú tehetséggondozásához. A Művészetek Palotájában tíz érdi diák, köztük Fodor Enikő diákpolgármester részesült a rangos kitüntetésben.

Tovább...
Több mint ezren jelentkeztek az IFÖ akciójára
2018
jan. 17

Több mint ezren jelentkeztek az IFÖ akciójára

Megvannak a januári nyertesek. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén már 1018 diák jelentkezett az Érdi Ifjúsági Önkormányzat és az Érd Aréna által közösen decemberben meghirdetett úszóbérlet akcióra, aminek a lényege, hogy a következő kilenc hónapban minden iskolából kisorsolnak egy-egy diákot, aki kísérőjével 10 alkalmas úszóbérletet kap.

Tovább...
Sportos ajándék az ifjúsági önkormányzattól
2017
dec. 19

Sportos ajándék az ifjúsági önkormányzattól

Az Érdi Ifjúsági Önkormányzat és az Érd Aréna ismét meghirdette közös akcióját karácsony alkalmából. Januártól szeptemberig minden hónapban; minden érdi általános iskolából kisorsolnak egy-egy diákot, aki egy 10 alkalomra szóló uszoda bérletet nyer egy kísérőjével együtt, jelentette be Lepp Tamás Márk és Murgás Levente.

Tovább...
Ifjú “Mikulások” osztottak szaloncukrot
2017
dec. 7

Ifjú “Mikulások” osztottak szaloncukrot

Az Érdi Ifjúsági Önkormányzat képviselői is kivették részüket a mikulás napi tennivalókból: szaloncukrot osztottak a gyerekeknek szerdán délután a Stop Shopban.

Tovább...
Bemutatkoztak az ifjúsági szakreferensek
2017
nov. 21

Bemutatkoztak az ifjúsági szakreferensek

Bemutatta referenseit Fodor Enikő, az Érdi Ifjúsági Önkormányzat diák-polgármestere hétfő délután a Polgárok Háza dísztermében, valamint tájékoztatta a nyilvánosságot arról, hogy Csóka Gyula, a Kós Károly Szakképző Iskola mandátumhoz jutott diákja, személyes okokra hivatkozva lemondott képviselőségéről.

Tovább...
Költségvetési rendeletet alkotott az ifjúsági önkormányzat
2017
nov. 8

Költségvetési rendeletet alkotott az ifjúsági önkormányzat

Szeptember utolsó péntekjén megalakult Érden a harmadik Érdi Ifjúsági Önkormányzat. A diákok hasonlóan elődeikhez, ezúttal is tízmillió forint felett diszponálhatnak, amelynek elosztásáról, vagyis a költségvetési rendeletük megalkotásáról a közelmúltban döntöttek.

Tovább...
Különdíjas az érdi kolbász
2017
okt. 20

Különdíjas az érdi kolbász

Több száz fiatal gyúrta a kolbásznak valót Békéscsabán. A 21. Csabai Kolbászfesztivál első napján a Munkácsy-sátor adott helyet az ifjú kolbászkészítők versenyének, amelyen az Érdi Ifjúsági Önkormányzat kolbásza különdíjas lett.

Tovább...
Az Ifjúsági Önkormányzat gyúrt elsőként a kolbászfesztiválon
2017
okt. 19

Az Ifjúsági Önkormányzat gyúrt elsőként a kolbászfesztiválon

Elkezdődött a 21. Csabai Kolbászfesztivál, aminek idei vendégvárosa Érd. A városi sportcsarnok mellett felépítették a 40 ezer négyzetméteres "kolbászvárost" és elkezdődtek a gyúróversenyek is. Első nap ifjúsági kolbászkészítő versenyt rendeztek délelőtt, amelyen versenybe szállt az Érdi Ifjúsági Önkormányzat csapata is, akik az első 50 helyezett közé várták az elkészült "malacságot". FRISSÍTÉS: megszületett az eredmény, az érdi fiatalok különdíjasok!

Tovább...