Jönnek a 2018. évi kukamatricák
Az első negyedév végéig kiküldik a 2018. évi hulladékszállítási matricát azoknak az ingatlantulajdonosoknak, akik szerepelnek a közszolgáltató cég nyilvántartásában, így újra ellenőrizhetővé válik, hogy kik azok, akik fizetnek a szolgáltatásért, s kik azok, akik eddig megúszták a kifizetést annak ellenére, hogy igénybe vették a hulladékszállítást.
Tovább...A magyarok egyhangúlag elutasítják a Soros-tervet
Teljesen feldolgozták a nemzeti konzultáció adatait; az eredmények arról tanúskodnak, hogy a magyarok gyakorlatilag egyhangúlag elutasítják a Soros-tervet, a kötelező betelepítést, és minden olyan politikai akciót elleneznek, amely ennek megvalósítására irányul – jelentette ki a kormányszóvivő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Tovább...Egerszegi Krisztina fia távozott az érdi úszóktól
Követte unokatestvérét, Tekauer Márkot, és a 2018-as évet már nem az Érdi Úszó Sport Kft-ben, hanem a Dunaharaszti MTK-nál kezdte meg Vigassy Bálint.
Tovább...Érd az egyik legjobban fejlődő város
Külön kiemeli Érdet, mint jól fejlődő várost az index.hu-n megjelent írás, amelyben az 50 ezer főnél népesebb településeket vizsgálták statisztikailag (Budapest kivételével), s melyben olyan kategóriákat próbáltak keresni a KSH számai között, amik nagyjából megmutatják, mi történt egy várossal az elmúlt 10-12 évben, s amely alapján megállapítható, hogy az adott település jó, avagy rossz irányban fejlődött.
Tovább...Takarékos gazdálkodásra készül a városvezetés
Idén is előrelátó és elővigyázatos költségvetésre készül a város, amelynek a napokban véglegesítik a hónapok óta készülő gazdálkodási tervét - közölte T. Mészáros András polgármester szerdai sajtótájékoztatóján. A városvezető elmondta, hogy a büdzsé teljesen kettéoszlik majd a Modern Városok Programban meghatározott fejlesztési- , valamint a város üzemeltetéséhez szükséges költségekre.
Tovább...A helytörténet elkötelezettje
A Szociális Gondozóközpont parkvárosi épületét, mint kiállítóhelyet – A Poly–Art alkotóinak rendeztek itt tavaly tárlatokat – többször elbúcsúztattuk már. Idén mégis újra képek kerültek az egykori moziterem falára.
Tovább...Edző leszek – nincs akadály!
Nagyszabású, az egész országot bejáró konferenciasorozat egyik állomását rendezi a Magyar Edzők Társasága január 16-án Érden, az ÉRD Arénában. Az érdi eseményen többek között Schmitt Pál, kétszeres olimpiai bajnok, NOB-tag, valamint dr. Kárpáti György, háromszoros olimpiai bajnok is előadást tart. A rendezvény regisztráció után bárki számára látogatható.
Tovább...Segítség a kacifántos családoknak
Idén is elindította a sajátos nevelési igényű gyermeket nevelő szülőknek szóló élményfeldolgozó tréningjét az Életfa Csoport Egyesület. A térítésmentes tanfolyamot idén kezdő és haladó csoportban is meghirdették. Aki szeretne, még jelentkezhet, a program ingyenes, feltétel csupán a szülői csoport tagság.
Tovább...Jönnek az új utcanévtáblák
Ismét könnyebb lesz eligazodni Érden. Az elmúlt években megkopott, tönkrement vagy eltűnt utcanév-táblákat hamarosan újak váltják fel. Már nyáron leadták a megrendelést, a gyártás folyamatban van, a következő hetekben felkerülhetnek a helyükre – nyilatkozta az ÉRD TV műsorában T. Mészáros András polgármester.
Tovább...Idén is számíthatunk kiterjedt ellenőrzésekre
2017 októberében az országos rendőrfőkapitány utasítására az Érdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya fokozott ellenőrzéssorozatba kezdett, amit az idei évben is folytatnak. Az akcióban egy időben több megye rendőrkapitánysága is részt vesz, ezzel is fokozva annak hatékonyságát.
Tovább...